ma:
holnap:
Irinyi János

Irinyi János

Üdvözöljük Létavértes város közigazgatási portálján
Skip Navigation Links
További hírek innen: Önkormányzat
POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ - 2020. október

A koronavírus helyzetről

A Magyarországon tapasztalható folyamatok még most sem tartják indokoltnak veszély helyzet ismételt bevezetését és ebből következően helyi rendelkezés megtételét. Tekintettel arra, hogy a fertőzéses esetszámok növekednek, ezért mégis szigorúbban kell az egészségügyi szabályokat (maszkviselés, távolságtartás, kézmosás és kézfertőtlenítés) szem előtt tartani.  A közszolgáltatók irodáiban, boltokban és más bevásárló helyeken valamint a Gyár utcai piacon továbbra is a szabályok betartása kötelező. Annak elmaradása hatósági ellenőrzés esetén bírságot vonhat maga után.


Szennyvízberuházás

A korábban közölt telefonszámokon továbbra is lehet jelezni a közterületen, lakóingatlanon fennálló hiányosságokat, térburkolat kiegészítése, aszfaltozás, aknafedlap szintbehelyezése és minden mást is.
Elérhetőségek: Veszelka Miklós 06302682819, Takács István 06304377545, Márton Sándor 06309835087. Mint, ahogy eddig is, munkaidőben az Önkormányzat telefonszámain. Az Önkormányzat részéről ezt hetente folyamatosan megtesszük.
Tájékoztatok mindenkit, hogy a mai napig az Önkormányzatnál  több mint 350 ingatlan esetében kezdeményeztek bekötést. Kérem, hogy lehetőségük szerint még a fagyos idő előtt adják be az igénylésüket.

 Lomtalanításról

A Kassai utca 10. szám alatt és a Debreceni utcán a Sportpálya melletti helyszíneken október 11.-én lezárult a lomtalanítás. A hétfő, keddi elszállítással a két területet rendbe téve ismét lehetővé válik a parkolás. A két helyszínen jelentős mennyiség gyűlt össze, azonban most is voltak olyanok, akik nem bezsákolva rakodható állapotba hozták oda a lomot. Ezért a következő alkalommal azok semmiképpen nem kerülnek átvételre. Sokan próbálkoztak még mindig lomizással, amit továbbra sem fogunk engedélyezni. Ezért az átvételben részt vevő kollégáink ismét konfliktus helyzetbe kerültek. Kérünk mindenkit, hogy ezt a rendszert fogadják el és vegyék tudomásul! Mindkét helyszínen voltak kiskorúak, akik folyamatosan zaklatták a munkatársainkat, ezzel összefüggésben, a későbbiekben kiskorú veszélyeztetése miatt kezdeményezünk a szülőkkel szemben eljárást.

Geotermális energia hasznosítása

A geotermális energia hasznosítás pályázatunk műszaki átadás-átvétel eljárásának a lezárása után mindkét kút gépházában a szivattyúk próbaüzemei és a termelőkút tisztítási munkái megtörténtek. A hőközpontokban 2020. október 12 -től a keringtetés elindult. Az előre menő vízhőfok a kútgépházban 62 C0 fok folyamatosan tartható. A kilégtelenítések után a rendszer napi működése ezen a héten beáll. Egyelőre minden hőközpont készen áll az üzemelésre. Néhány helyszínen várunk még a Magyar Telekom Nyrt.-től megigényelt fix IP címek megadására és internet hozzáférés biztosítására távfelügyeleti rendszer teljes körű beindításához. Míg ez meg nem lesz, ezeken a helyszíneken egyedi kézi szabályozással biztosítják a fűtést a kivitelező szakemberek.  

Energetikai korszerűsítésről

A Mezei-Vill Kft. szakemberei által a város utcáiban a közvilágítási lámpák cseréje nyomán az általunk korábban összeállított lista alapján a hiányosságok nagy része megszüntetésre került. Három esetben nem tudtak lámpát elhelyezni ott ahol a közvilágítási oszlopon nincs vezérlő szál. Erre valamilyen más lehetőséget keresnek. Ezzel együtt az Árpád téri kandeláber sor cseréjéhez az E.on szakemberei tervi munka részt írtak elő, melynek az elkészítését a Vilenta Kft.-től megrendeltük. Az ehhez szükséges kandeláberek és világító testek már az Önkormányzat raktárában vannak.

Ipari park

A tervezők a szükséges bányakapitánysági engedély beszerzését elindították. Az előző tájékoztatásom óta eltelt időben az Irányítóhatóság a többletforrás igényünk vizsgálatát megkezdte. Annak hiánypótlását teljesítettük. Az adminisztrációs folyamat napokon belül végére ér és a munkaterület átadását megtehetjük. Ezek mellett a volt Új Élet Tsz ingatlanának kapubejáró áthelyezéséhez a geodéziai munkarész elkészült. A tervező a kiviteli tervek elkészültével a szükséges bekerülési költséget is meghatározza.

Daganatos betegek települési támogatása

Létavértes Város Önkormányzat Képviselő testülete 2020. október  01. napjától új ellátási formát vezetett be a szociális ellátások körében a fenti címen. Az ellátás azoknak a daganatos betegeknek nyújt egyszeri támogatást, akik aktív onkológiai ellátásban részesülnek és ezt a háziorvos -kérelme mellékleteként igazolja. A támogatás összege 60.000 Forint, mely a megállapításáról számított 1 év elteltével újra igényelhető. A kérelmet formanyomtatványon lehet benyújtani, mely a Városházán, a Családsegítő Szolgálatnál kérhető, illetve a város honlapjáról letölthető.

Tisztelt Létavértesiek!

Ezúton tájékoztatok mindenkit, hogy a Nagylétai Református Egyházközség lelkészét, nagytiszteletű Hadházi Tamás urat az a megtiszteltetés érte, hogy két másik pályázóval együtt jelölték a Debreceni Református Egyházmegye esperesi hivatalának vezetésére. 2020. október 10-én a Debreceni Református Nagytemplomban történt a jelöltek meghallgatása.


                                                                                              FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Létavértesről sokan voltunk ezen az eseményen és – minden elfogultság nélkül – az volt a benyomásunk, hogy Tiszteletes úr felkészültségével a kérdésekre adott válaszaival kiemelkedett a jelöltek közül. A tőle megszokott nyugodt, de határozott stílusával egyértelművé tette a pozícióhoz szükséges hozzáértését és az Egyházban zajló folyamatokra is megbízható és reális elképzelésekkel bírt. A jó gyakorlat megtartása mellett az új idők új követelményeire is megfelelő válaszokkal rendelkezett. Reménykedünk abban, hogy mindezt más is így látta, és a választási eljárási procedúra során pozitív támogatást kap. Mindehhez kívánunk további sok sikert és jó egészséget!

Menyhárt Károly polgármester